« Garnélák

Törpe tarisznyarák

sesarma bidens

Összerakható a legtöbb közepes méretű békés hal közösséggel, pl dániókkal és egyéb gyorsan úszó hallal, de kerüljük a fátyolos uszonyú halakat mint pl a betta, a lassú mozgású halakat, és a fenéklakó halakat.

A rák számára mérgező a réz, amely általában egy összetevő a növényvédő szerekben és a halaknak szánt gyógyszerekben is.
Ezért ha a halakat kezeljük, bölcs dolog megkérdezni, hogy milyen hatást gyakorol a használni kívánt gyógyszer a gerinctelenekre.

A vad rákok általában a homokos strandokon, folyópartokon futnak a sárban.
Aljzatnak apró homokot rakjunk, hogy tudjanak benne ásni.

Akvaterrárium való neki, de minimum szükségük lesz nagy kőre, vagy fára, amin kimászhatnak a vízből és kényelmesen üldögéhetnek a tetején. Ne legyen tele töltve a tartály vízzel, mert úgy kb 3 hét alatt megfulladnak. Szeretnek kint üldögélni, kint mászkálni és napozni is. Ha a száraz részre is rakunk homokot, abba is elássák magukat néha.

Növénynek a vízben Jávai moha, hogy beüljön a közepébe és megegye azt, de az mivel gyorsan nő, így nem fog elfogyni.
Az egyéb növényeket is szeretik megvagdalni a kis ollojukkal, úgyhogy azt annyira nem érdemes melléjük rakni.

Szükséged lesz egy tetőre, mert szeretnek kimászni a kis csirkefogók. Vagy ha nincs tető, akkor legalább 10-12 centi magas száraz rész legyen felül és ne lógjon ki semmilyen kábel, mert a rákok felmásznak a szűrő drótján, és kiszaladnak az akváriumból, és futnak a földön.

Szívesebben élnek keményebb a vízben, és kijönnek só nélkül is, de úgy tűnik, hogy nem olyan jól.
Adjunk hozzá egy csipet sót. A tengeri só lehet hogy jobb, mint a sima. Kerüld a konyhasót.

A rák leszed apró fadarabokat, rostokat, és megeszi ezért kell neki egy vasfa is.

Etetés: Egy darab zöld babot, halat, tenger gyümölcseit is lehet adni neki kétszer egy héten, vagy osztrigaivadékot és salátát. Továbbá, esznek uborkát, salátát, paradicsomot, csigát (kis mennyiségben) és még sok más dolgot. Bármit is találnak, igyekeznek enni, de kapható részükre száraz rákkaja, Tubifex, Cyclops, Tetra Bloodworm Mix...stb.

A hímek szoktak vitatkozni és olyankor komoly sérüléseket okoznak egymásnak. Főleg ha kis helyre vannak összezárva (40 liter).
Az akvárium két végre célszerű 2 nagy követ rakni, hogy mindegyiknek legyen külön saját kimászója a lehető legtávolabb egymástól.
Egy 60x30x30cm-es akvárium már megfelel 1 hím és 1 nőstény részére, de kb 100 literes lenne az ideális méret.


Megfogni hálóval szokás, de ha kézzel fogod, azt így kell, hogy az ollóival csak a körmödet tudja kaparászni, és ne a kezedet csípje meg.

Származás: Thaiföld, Szingapúr, Hong Kong
Méret: 3-4 cm
Életkor: 4-5 év
Terület: Preferálja a kb egy négyzetméterest, mert szereti felfedezni az éjszakát, de kisebben is tarthatjuk.

Hőmérséklet: 22-30 °C
Hozzáállás: Aktív éjjel, és fut, mint egy csótány :)
Élelem: A természetben dögevők és kissé válogatósak.
Víz: Szükségletek tiszta víz, és adj hozzá egy "csipet" sót.
Kimászó mindenképp kell, mert szeret napozni. Nap, nap, nap!